17. fejezet

Jacen többször megpróbálta emlékezetébe idézni a visszafelé vezető utat, a sólyomdenevér fészkétől a magasabb szintekig, de úgy érezte, hogy eltévedne a Coruscant labirintusában. Tenel Ka viszont magabiztosan haladt előre épületről épületre, ami nem lepte meg Jacent.

Hamarosan sötét falak között vezetett az útjuk, amelyeken felfedezték a jellegzetes keresztet magában foglaló háromszöget.

- Megtaláltuk az elveszettek felségterületét

- mondta Tenel Ka. Valamennyi érzékszerve a környezet rezdüléseit fürkészte.

Jacen nagyot nyelt.

- Reménykedjünk benne, hogy Zekk nemsokára előkerül! Nem szeretnék találkozni a banda tagjaival. Hátha rossz hangulatban vannak.

- Azok mindig rossz hangulatban vannak - mondta Tenel Ka. - Biztosan még mindig neheztelnek ránk, mert a múltkor sikerült megszöknünk.

- Lehet, hogy elfogták Zekket. Akkor ki kell szabadítanunk. De ez a Norys nevű alak elég nehéz embernek látszik.

Egy apró, pókszerű állat mászott végig a mögöttük lévő falon, menedéket keresve a vastag mohapárnában. Más esetben Jacen azonnal odaszaladt volna, hogy alaposan szemügyre vegye az ismeretlen teremtményt. De most leginkább otthon szeretett volna lenni a szobája biztonságában.

Tenel Ka határozott léptekkel lement a bezárt ajtóhoz. Jacen arra gondolt, bárcsak nála lenne a fénykard, amellyel az Arnyakadémián gyakorolt. Tudta, hogy a jedi fegyvere nem játékszer, de ő nem is játékra akarta használni, hanem védekezésre.

Jacen idegesen követte a harcos lányt, le nem véve szemét a vállra omló vörösesszőke hajtincsekről. Talán a viccei elterelik gondolataikat a félelmet keltő bandáról.

- Hé, Tenel Ka! Tudod, mi a különbség egy AT-AT és egy gyalogosan közlekedő rohamosztagos között? - kérdezte Jacen.

Tenel Ka hátrafordult, és értetlenül nézett rá.

- Persze hogy tudom.

Jacen lemondóan sóhajtott.

- Ez egy vicc. Tehát mi a különbség egy AT-AT és egy gyalogosan közlekedő rohamosztagos között?

- Tegyük fel, hogy azt válaszolom: nem tudom! Így megfelel?

- Igen.

- Tehát, nem tudom.

- Az egyik birodalmi lépegető, a másik pedig lépegető birodalmi! - mondta diadalmasan Jacen.

Tenel Ka bólintott.

- Igen. Rendkívül szellemes. De most folytassuk a kutatást! - A lány szürke szeme gyanakvóan összeszűkült, amint a sarokhoz értek. - Zekk a barátod. Te ismered legjobban. Nyújtsd ki a mentális érzékeidet, hátha megtalálod! Ezek a folyosók rengeteg helyen elágaznak.

Jacen bólintott. Nem hitte, hogy elegendő erővel rendelkezik egy adott személy felkutatásához és azonosításához. Abban sem volt biztos, hogy Luke mester képes erre. De meg kellett próbálnia. Már olyan sokat fáradoztak eredménytelenül, hogy a legapróbb előrelépés is nagy segítséget jelentett volna.

Jacen behunyta a szemét és a környezetük apró részleteire koncentrált, de semmi különöset nem tapasztalt. Eszébe jutott Luke tanácsa, hogy ilyen esetben hagyatkozzon az ösztöneire.

Ám ez sem hozta meg a várt eredményt. Felzárkózott Tenel Kához, és továbbhaladtak egyik teremből a másikba. A felhőkarcoló alsó régiója teljesen néptelennek tűnt. De Jacen mégis úgy érezte, mintha titkos helyekről figyelnék őket. Azt is tudta, hogy ez nem képzelődés.

-Azt hiszem, egyre közelebb vagyunk - mondta Tenel Ka.

A következő helyiségből hangfoszlányok szűrődtek ki. Jacen felismerte a hangot, de a szavakat nem értette.

- Ez Zekk! - suttogta. - Megtaláltuk.

Jacent annyira magával ragadták az érzelmei, hogy beszaladt a szomszédos terembe. Tenel Ka nem tehetett mást, mint hogy utánairamodott, miközben megpróbálta figyelmeztetni.

- Óvatosan! - mondta, de Jacen már belépett az ütött-kopott bútorokkal telezsúfolt szobába. A félhomályba burkolódzott helyiség ugyanolyan volt, mint amelyeket már végigjártak. A mennyezet burkolata több helyen leomlott, a fénypanelek legtöbbje nem világított. A viszonylag nagyméretű szobából minden irányban ajtók nyíltak, amelyek egy részét omladék zárta el.

A szoba közepén egy fiatalember állt, zöld szeme smaragdként csillogott a világítópanelek halvány fényében.

A fiatalember Zekk volt.

A haja egy árnyalattal világosabbnak tűnt, és hátul egy bőrszíjjal összefogta, így nem omlott a vállára, mint máskor. Jacen még sohasem látta Zekk haját ilyennek. Barátja öltözéke is elég különösnek látszott. Sötét, testhez simuló nadrágból és felsőrészből állt, olyan volt, mint egy uniformis. De merőben eltért attól a ruhától, amelyet Zekk a nagykövet tiszteletére rendezett banketten viselt.

Székeken és párnákon ülő keménykötésű tinédzserek egy tucatja vette körül Zekket. A legtöbbjük fiú volt, bár akadt közöttük néhány lány is. Ám ők is olyan vadnak látszottak, hogy bármikor széttépték volna Jacent, akár egy használhatatlan droidot.

Az elhagyottak.

- Hé, Zekk! - kiáltotta Jacen. - Hol voltál? Aggódtunk érted!

Jacen szavait hallva, a sötét hajú fiatalember kihúzta magát, és rosszallóan nézett a barátjára. Zöld szeme egy pillanatra vidáman felvillant, de azután arcvonásai ismét maszkszerűvé váltak. Úgy tűnt, mintha Zekk éveket öregedett volna, az eltűnése óta eltelt néhány nap alatt.

- Jacen, az időpont nem alkalmas erre - mondta érdes hangon.

Egy izmos fiú, akinek mélyen ülő szeme harciasan csillogott bozontos szemöldöke alatt, fenyegetően felállt.

- Nem emlékszem, hogy meghívtunk volna benneteket.

Jacen felismerte a bandavezért, Noryst.

Zekk csendre intette a hústornyot.

- Majd én elintézem - jelentette ki Zekk, miközben harag jelent meg arcvonásain, amint Jacenre nézett. - Miért nem hagytál magamra egy kicsit tovább?

Jacen hátrasimította a haját. Teljesen meglepte Zekk viselkedése.

- Menjetek innen! - mondta csendesen Zekk. - Mindent elrontotok.

Az elhagyottak sorra felkeltek a helyükről, és ugrásra készen közeledtek feléjük, mint a vérebek, ha megérzik a préda közelségét.

Jacen nyelt egyet, Tenel Ka pedig felkészült a küzdelemre.

- Zekk, mi vagyunk azok - kérlelte barátját Jacen. - Nem akarunk elrontani semmit. A barátaid vagyunk.

Ekkor a terem távoli részében egy rozsdás ajtó nyikorogva kinyílt.

- Ők nem a barátaid, ifjú Zekk - mondta egy dallamos női hang. - Most már te is tudod. Talán azt állítják, hogy azok, de te már ismered az igazságot.

Jacen és Tenel Ka döbbenten figyelte a fekete köpenyt viselő éjnővért, akinek hihetetlenül dús fekete haja keretbe foglalta szoborszépségű arcát. Ibolyaszínű szemével kissé megvetően mérte végig a látogatókat. Az asszony mögött két baljóslatú alak állt. Egy fiatal, fekete hajú férfi, valamint egy alacsony, izmos asszony.

- Tamith Kai... - mondta Jacen. - Örülök, hogy találkoztunk.

- Garowyn és Vilas - tette hozzá megvetően Tenel Ka, majd Tamith Kaira pillantott. - Hogy van a térded?

A magas asszony arcát harag öntötte el. Mélyvörös ajka legörbült, alig tudott uralkodni magán, amint eszébe jutott, hogyan alázta meg

Tenel Ka az Árnyakadémián, amikor megszöktették a jedinövendékeket.

- Jedikölykök - mondta magából kikelve. - Most megtudjátok, kivel álltok szemben...!

- Éppen maga lesz az, aki megtanulja, hogy ne próbáljon ujjat húzni velünk - vetette oda kihívóan Jacen. - Zekk, mi dolgod ezekkel a pancserekkel? Miféle ostobasággal tömték tele a fejed?

Zekk egy pillanatig habozott, de amikor megszólalt, hangja határozott volt.

- Egy lehetőséget ajánlottak nekünk. Valamennyiünknek. Egy lehetőséget, amely sohasem állt előttünk.

- Mégpedig? - kérdezte meglepetten Jacen.

- Mit ajánlhattak ezek a született vesztesek nektek?

- Magukkal visznek az Árnyakadémiára, és jedilovaggá képeznek minket - mondta a bandavezér, Norys. - És jedilovagként hatalmasak lehetünk.

- De nem mindenki rendelkezik a hozzá szükséges adottságokkal - próbálta Jacen szóval tartani az elhagyottakat, míg ő vagy Tenel Ka kitalálja, hogy mit tegyenek.

- Én rendelkezem. Tudhatnád, ha vettél volna annyi fáradságot, hogy kipróbálj - mondta elkeseredetten Zekk. - De bárki, aki csatlakozik hozzánk, és mégsem rendelkezik rejtett képességekkel, az is megtalálja a helyét a Második Birodalom hadseregében.

- Ó, Zekk, ez mind hazugság...

- Nem - szólt közbe Tamith Kai. Dallamos hangjából halálos fenyegetés áradt. - Mi betartjuk az ígéretünket. Ti is lehetőséget kaptatok, a lázadók közt betöltött társadalmi helyzetetek ellenére. A Második Birodalom nem törődik azzal, hogy kik vagytok, csupán azt tartja fontosnak, hogy mit tesztek a Birodalomért.

- Zekk! - kiáltotta Jacen. - Hogyan bízhatsz bennük? Ezek az emberek raboltak el engem és Jainát.

- Igen - bólintott Tamith Kai. - És levontuk a konzekvenciát. Ilyen elkényeztetett úri gyerekekből, mint amilyenek ti vagytok, sohasem lesznek igazi fekete lovagok. - Ibolyaszínű szemével hűvösen végigmérte Tenel Kát.

- Zekk! - suttogta Jacen. - Ez az utolsó lehetőséged. Bízz bennem! Veszélyben vagy, menekülnöd kell!

De régi barátja olyan arckifejezéssel nézett rá, mintha sajnálná Jacent, amiért nem érti őt. Bár Jacen egy pillanatra úgy érezte, hogy Zekk szívébe jeges ujjakkal markolt a szomorúság.

- Te ezt nem értheted, Jacen, mert egész életedben mindent megkaptál. Sohasem vágytál semmire. Ezek az emberek - az éjnővérre és két segédjére mutatott - felajánlottak nekem valamit, amim sohasem volt. A segítségükkel lehet belőlem valaki.

- Nem nagy lehetőség, ha ők ajánlották - jegyezte meg Jacen.

Tenel Ka feszülten hallgatta a beszélgetést. Egyik kezét az övén tartotta, készen arra, hogy szükség esetén azonnal előrántsa tőrét.

A banda tagjai kifejezéstelen arccal bámulták a két jedinövendéket. Úgy néztek ki, mintha hipnózis alatt állnának. Jacen arra gondolt, hátha Tamith Kai és két társa a befolyásuk alatt tartják és manipulálják az elhagyottak tudatát.

- Jacen - súgta Tenel Ka -, most el kell mennünk, hogy segítséget hívjunk.

Jacen izmai menekülésre készen megfeszültek. Ujjának mozdulatával bekapcsolta az adóvevőt, hogy jelezzen Anakinnak és Three-piónak. Azután megfordultak, és futni kezdtek. De mire elérték volna az ajtót, Vilas előhúzott egy sugárfegyvert.

- Nem kockáztathatjuk, hogy megint megszökjetek és segítséget hívjatok - mondta Garowyn. - Túl sok forog kockán.

Jacen és Tenel Ka néhány lépést szaladt, amikor leterítette őket a kábítólövés. Eszméletlenül rogytak össze.